Szörényi Imre (1905–1959) jelentős szerepet töltött be a magyar biokémia történetében. Asszimilálódott zsidó értelmiségi családból származott. A budapesti egyetem orvosi karán Hári Pál tanítványaként kötelezte el magát a biokémiai kutatómunka mellett. Származása miatt diplomája megszerzése után előbb svájci és németországi emigrációba kényszerült – itthon nem számíthatott megfelelő állásra –, majd 1933-tól 1950-ig a Szovjetunióban, Kijevben dolgozott. Ekkor pártkezdeményezésre hazahívták, és megbízták az MTA Biokémiai Intézet megalapításával. Néhány hónap múlva visszalátogatott Kijevbe, ahonnan súlyos betegsége miatt csak 1953-ban tért véglegesen haza. 1952-ben megosztott Sztálin-díjat kapott. 1953-tól tudta ténylegesen formálni a Biokémiai Intézet arculatát, amely munkássága nyomán a magyar biokémia egyik meghatározó műhelyévé vált. Korai halála ellenére, tanítványain keresztül is maradandó hatást gyakorolt a magyar biokémiára.

 

 

Imre Szörényi (1905–1959) played an important role in the history of Hungarian biochemistry. He was Pál Hári’s disciple in the Medical Faculty of the Budapest University, where he bound himself to do biochemical research. He came of an assimilated Jewish intellectual family, and because of his descent he could not expect a suitable job in Hungary, thus he had to emigrate to Switzerland, later Germany then he was working in Kiev, in the Soviet Union, from 1933 till 1950. This year the Hungarian Communist Party called him back home to Hungary and he was entrusted with establishing the Institute of Biochemistry of the Hungarian Academy of Sciences. After a few months, he visited Kiev where became seriously ill, and returned finally to Hungary only in 1953. He received a shared Stalin Prize in 1952. He was able to effectively form the face of the Institute of Biochemistry from 1953. On the basis of his activity, the institute became one of the determining workshops of Hungarian biochemistry. In spite of his early death, he exerted long-lasting influence on the Hungarian biochemistry through his disciples.

 

 

 

 

 

 

Mottóként egy 2004-ből származó interjúból idézek, amelyben Szörényi Imre egyik tanítványa, Pusztai Árpád beszél első mesteréről:

 

 

Szörényi Imre Sztálin-díjas biokémikus akadémikus, az MTA Biokémiai (később Enzimológiai) Intézetének alapító igazgatója középosztálybeli, viszonylag jómódú asszimilálódott zsidó családból származott. Édesapja még Schwartz Tivadarként született, édesanyja Schwitzer Berta volt. Az anyai ágat tudjuk távolabbra visszavezetni; ősei Morvaországból költöztek Északnyugat-Magyarországra, Nyitra és Trencsén megyébe. Édesanyja a Nyitra megyei Vágmedencén született, Szörényi Imre is ugyanitt, 1905. május 12-én. (Anyai nagyanyja Kuffler Johanna, akinek a testvére, Kuffler Benjámin volt a nagyapja a neves agykutatónak, Kuffler Vilmosnak, aki így Szörényi Imre másod-unokatestvére.) Apja és apai nagyszülei egyaránt Abaúj vármegyében születtek, de a dédszülők közül csak a dédapa neve ismert, és születési helye neki is ismeretlen. Lehetséges, hogy ő még Galíciában született, s ismeretes, hogy onnan később kezdődött a zsidók betelepülése, mint a nyugati országrészbe történő morvaországi bevándorlás. Schwartz Tivadar szülei tíz gyermekéből kilencedikként született Kassán, 1863. november 11-én. Orvosi praxisát már Szörényi Tivadarként kezdte meg 1890-ben. Előbb különböző fővárosi és vidéki fürdőkben, majd huzamosabban a felvidéki Bártfafürdőn működött fürdőorvosként, ahol Erzsébet nevű leányuk is született, 1904-ben (Góczán–Mihály, 1989). 1905-ben költözött a család Budapestre, de az év egy részét valószínűleg még ezután is Bártfafürdőn töltötte. Szörényi Imre a költözés évében született, édesanyja szülőhelyén. Apja később Budapesten a Liget Szanatóriumban kapott állást (ott, ahol Ady 1919-ben elhunyt) idegorvosként (Góczán–Mihály, 1989), de magánpraxist is folytatott. Idővel egyik vezetője lett az Országos Balneológiai Egyesületnek. A témába vágó szaktanulmányokat és tudománynépszerűsítő cikkeket is írt. 1892-től kezdve szabadkőműves volt. Előbb a kassai Fórum majd a Resurrexit páholynak, majd az 1909-ben alakult budapesti Kazinczy páholynak volt a tagja. Ez utóbbi munkaprogramjaként a szellemi felvilágosodás terjesztését és a közoktatás fejlesztését jelölte meg, megalapította az Országos Ismeretterjesztő Társaságot, és anyagilag támogatta a Világ és a Darwin című folyóiratokat. Szörényi Tivadar feleségével együtt belépett az 1905-ben létrejött Magyar Teozófiai Társaságba is.

 

 

Szörényi Imre apja nyomdokaiba lépett. A középiskolát a VII. kerületi Barcsay utcai Főgimnáziumban végezte, amely érettségije évében vette fel Madách Imre nevét. Az 1919/20-as tanévet, öccsével együtt Pozsonyban, az evangélikus líceumban végezte. Ennek oka nem ismert; talán édesanyjuk halála is közrejátszott ebben. 1922-ben jelesen érettségizett, az iskola értesítője szerint „görögből is tett vizsgálatot”. Ezután beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára. Már egyetemi hallgatóként a Hári Pál irányítása alatt működő élet- és kór­vegytani intézetben dolgozott, 1926-tól mint díjtalan gyakornok. 1928–1929-ben a III. számú belgyógyászati klinika externista szakorvosa volt. 1929. január 26-án avatták orvossá.

 

 

Diplomájának kézhezvétele után külföldön folytatta pályafutását. Érdemes megemlíteni, hogy valamennyi későbbi főnöke szintén tagja volt a Biochemische Zeitschrift szerkesztőbizottságának. Először Baselben, Verzár Frigyes laboratóriumában vizsgálta a tápanyag-felszívódás, különösen a lipidek emészthetőségének biokémiai hátterét. Ezután Berlinbe ment, Julius Wohlgemuth munkatársának, akinél fő témája a fény sejtélettani hatásainak mikroorganizmusokon való vizsgálata volt. Legjelentősebb eredményeit a Berlini Rákkutató Intézetben, Ferdinand Blumenthal laborjában érte el; Arthur Lasnitzkivel két cikket is közöltek a Biochemical Journalben a kationoknak az élesztő erjedési folyamataira, metabolizmusára gyakorolt hatásáról. A cikkek közlésekor már egyikük sem volt Berlinben, mivel Hitler hatalomra jutásakor távozniuk kellett. Blumenthal Csehszlovákiába, Lasnitzki Angliába ment, míg Szörényi visszatért Verzárhoz Svájcba. Itt érte Alekszandr V. Palladinnak, az Ukrán Tudományos Akadémia Biokémiai Intézete igazgatójának – az Ukrán Tudományos Akadémia későbbi elnökének – a hívása, s Kijevbe költözött, ahol 1950-ig maradt. Itt témát váltott, és az izomszövetek anyagcseréjének kérdéseivel, az izomképzés élettani folyamatainak biokémiai hátterével foglalkozott. Első cikke már 1934-ben megjelent az Ukrainian Biochemical Journalben (Українский Бioхeмiчний Журнал), nagyjából egyszerre az előbb említett Biochemical Journalbeli cikkekkel.

 

 

Szörényi hazahívása 1949-ben merült fel; a kérdéssel a legmagasabb szintű politikai vezetés foglalkozott. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Titkársága 1949. június 8-i és október 19-i ülésein tárgyalt Szörényi hazahívásáról, melyet a Magyar Tudományos Tanács Pártkollégiuma is támogatott. A Pártkollégium elé került előterjesztés szerint felmerült a neve mint szegedi vagy debreceni tanszékvezető, illetve a Tihanyi Biológiai Intézet igazgatója; ezek a posztok ugyanis betöltetlenek voltak. Ugyanitt olvasható, hogy Szörényi is hajlott rá, hogy hazatérjen, hiszen Budapesten élt apja és nővére is; valamint az is, hogy Szörényi nem tagja a pártnak (Magyar Tudományos Tanács iratai 4/3). Végül is, „kérésünkre a Szovjetunió átengedte nekünk Szörényit”3, aki 1950. január 25-én családjával együtt Budapestre érkezett.4

 

 

Szörényit az MTA közgyűlése 1950. december 2-án levelező taggá választotta, az Orvosi Tudományok Osztályára. Azonban maga Szörényi ekkor már ismét Kijevben volt, családjával együtt, ahová egy konferenciára utazott. (Az MTA közgyűlésre szánt előadását is felolvasták helyette.) A visszatérés előtt, december végén infarktust kapott, amiről felesége táviratban értesítette az MTA elnökét, Rusznyák Istvánt 1951. január 3-án (Elnöki iratok 62/1/2). Felépülése igen nehezen haladt, 1952 tavaszára került olyan állapotba, hogy gondolhatott a hazatérésre. Ekkorra azonban lejárt a szovjet útlevele, és nem tudott visszajönni. Erről 1952. március 28-i, Rusznyák Istvánhoz küldött távirata tanúskodik, amelyből kiderül, hogy a párt Központi Bizottságának újra ki kell őt kérnie a Szovjetuniótól (Elnöki iratok 64/3/22). Az ügyintézés azonban igen nehezen haladt, így Rákosihoz fordult levélben5, hogy sürgesse meg az ügyet. Végül csak 1953 januárjában, több mint kétévi távollét után tudott visszatérni Magyarországra.

 

 

Ismételt hazatérése után nagy reverenciával fogadták, megválasztották az MTA rendes tagjának, és meg kellett nyilatkoznia ideológiai kérdésekben is. Az Akadémia 1953-as nagygyűlésén korreferátumot tartott A biológia néhány törvénye és azok megismerésének módjai és feltételei Sztálin „A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban” című művének megvilágításában címmel, ahol kitért Ivan V. Micsurin és Trofim Gy. Liszenko munkásságára is (Szörényi, 1953). Elnöke lett az MTA Élőfehérjekutatási Szekciójának, amelyet az obskúrus lepesinszkajai elmélet igazolására hoztak létre (Müller, 2013). A hozzászólásból és a bizottsági jegyzőkönyvekből is úgy tűnik, hogy Szörényi bár eleget tett az elvárásoknak, némi távolságtartással tekintett az áltudományos nézetekre, és igyekezett a valós biológiai problémákra irányítani a figyelmet. A saját intézetéből kikerült „élőanyagos” cikkekben sem szerepel szerzőként. Érdemes megjegyezni, hogy egy 2004-es visszaemlékezés azok közé sorolja, akik „érvényesítették nem elhanyagolható befolyásukat, nemegyszer önmaguk veszélyeztetésével”, hogy megvédjék a támadásoktól azokat a genetikusokat, akik valódi tudományos munkát végeztek (Igali, 2002). Gyenge egészségi állapota miatt is tehertételnek érezte ezeket a feladatokat, és számtalan egyéb funkcióját, s ezekről 1955. február 24-én lemondott, hogy az intézeti munkára koncentrálhasson (Elnöki iratok 73/4/31). (Az egyetemi tanszék vezetését már 1953-ban átengedte.)

 

 

Az 1962-ben alakult Magyar Biokémiai Társaság döntése értelmében Szörényi halálának 10. évfordulóján róla nevezték el a harmincöt évnél fiatalabb, eredményes munkát végző kutatók számára adható elismerést, míg mesteréről, Hári Pálról a hazai biokémiai kutatás és oktatás területén elért jelentős eredmények elismerésére szolgáló emlékplakettet (Elődi, 1970). Ma már egyik díj sem létezik; nem az én tisztem az okokat keresni.